Valkóváralja (Sub Cetate, Valcăul de Jos) – Szilágy megye
Hajdanán a Krasznavidék meghatározó pontja, Valkó vára ma már csak halvány nyomokat őriz azokból az időkből, amikor a vármegye legfontosabb stratégiai szerepét töltötte be. Az erődítmény története majdnem 800 évet ölel fel, az első okleveles említés 1280-ból származik.
Valkó vára, Kraszna vármegye fő erődítménye
A Réz-hegység lábánál épült Valkó várát a Magyar Királyság a tatárdúlás megakadályozására, illetve az Oszmán Birodalom fenyegetése elleni védelem fokozására építtette. Az Erdélyben kiterjedt erődrendszer része volt az erődítmény, amely a Szilágyság délnyugati, a Szilágynagyfalu-Szilágyzovány-Ipp vonal felőli területének védelmére szolgált. Keleti oldalán a közelből eredő Berettyó folyó határolta, amelynek vize gyakorlatilag átvette a védőárok szerepének részét, ami akkoriban elvárt volt az erődítmények számára, különösen az 1241-es pusztító tatárjárás után.
Eredetileg nemesi vár lehetett, Bekcs várnagy, Borsa Kopasz Jakab nádor fiának a tulajdona volt, amelyet Elefánti Dezső foglalt vissza, majd I. Károly Róbert királynak adományozott. A birtok ezután Dancs mester zólyomi ispánhoz került, majd a XIV. század végén a Bánffy-Losonczi család tulajdona lett. A Luxemburgi Zsigmond király csapatai által 1404-ben megtámadott erődítmény fokozatosan a XV. századi Kraszna vármegye egész déli régiójának „őrtornyává” vált, viszont a Dózsa György által vezetett parasztfelkelés során feldúlták (1514).
A törökök elpusztították, a románok és magyarok elhanyagolták Valkó várát
Miután a XVI. században elvesztette védelmi szerepét, a vár sorsa 1665 telén pecsételődött meg végleg, amikor a nagyváradi Hamza pasa által küldött 500 fős csapat bevette az erődöt. Nem volt nehéz küldetésük, hiszen csak Nagyvárad 1660-as eleste után javasoltak állandó katonai őrséget Valkó váránál, az utolsó várnagy Teleky Mihály erdélyi kancellár, I. Apafi Mihály fejedelem főtanácsosa volt. Az újjáépítési kísérleteket Hamza pasa csapatai többször meghiúsították, majd az utolsó próbálkozás, amely Belső-Szolnok vármegye 1718-as gyűlésének határozata folytán történt, kudarcra lett ítélve.
A turisztikai körutakból kirekesztették, a ma már szomorú romként álló valkóváraljai erődöt nem őrzik, hiába szerepel a romániai műemlékek jegyzékében. Még ha kevésbbé tűnik látványosnak a Szilágyság más erődítményeihez viszonyítva, Valkó vára még így is fantasztikus kilátást nyújt; olyan hely, ahol megáll az idő, és az évszázados kövek zaklatott múltja összemosódik a jelen nyugalmával, a Berettyó vizének morajlásával. A megmaradt falak, a védőárkok nyomai, az egykori várpalota romjai még mindig tanúskodnak a térség szomorú történelméről, az erdő mélyéből őrzik Valkóváralját.
Az erődítmény dombja viszonylag könnyen megközelíthető, az Alsóvalkóból letérő aszfaltozott DC90-es út bevezet Valkóváraljára. Miután a várdomb lábánál, a Berettyó partján hagyjuk az autót, az erdőn át kanyargó, jelzett és kitáblázott ösvény fél órányi kellemes túra alatt elvezet a romokhoz. Élvezd a friss levegőt, az erdő hűvösségét, az ősi falak meghitt csendjét..