Doborka (Dobârca, Dobring) – Szeben megye
Úti célom már messziről kibontakozott a szemem előtt, és ahogy egyre közelebb értem hozzá, mindinkább az az érzésem támadt, hogy a Székás völgyében egy bevehetetlen erődítményt készülök meghódítani. A doborkai erődtemplom felfedezése az elhagyatott műemlékek utáni „vadászatom” egyik legkalandosabb, ugyanakkor legmegrázóbb élménye marad.
A doborkai erődtemplom és nyolc évszázad történelme
Doborka, a Szeben megyei Szerdahely városához tartozó település 1309-ben szerepel először írásos forrásokban. Temploma azonban még ennél is régebbi, hiszen a néhai római katolikus, később evangélikus templom a XIII. század közepén már állt. Az eredetileg háromhajós román stílusú bazilika a falu északnyugati részén épült. 1479-ben a doborkai erődtemplom súlyos károkat szenvedett, miután az oszmán csapatok két alkalommal is ostrom alá vették a kenyérmezei csatához vezető összecsapások során. Ennek következtében 1481 és 1515 között jelentős újjáépítési munkálatokat végeztek, a külső védőfalakat pedig magasabbra emelték.
A következő években három védőtornyot, valamint a mindmáig fennmaradt kaputornyot is megépítették. A régi templomot gótikus stílusú, egyhajós templommá alakították át, és ugyanebben az időszakban készült el a sekrestye és a szentély kiegészítése is a sokszögű záródású apszissal. Talán a legkülönlegesebb építészeti megoldás az volt, hogy a régi, karcsú harangtornyot egy hatalmas donjonba foglalták, amely különálló „köpenyként” öleli át. A két építmény között mintegy kétméteres tér húzódik, amely a védőfolyosók számára nyitott teret. A diadalív német nyelvű felirata, amely 1515-öt jelöli meg a „tökéletesítés évének, a mai napig kiolvasható. Az épületegyüttes mai arculatát a XIX. században nyerte el.
A szászok elmentek, a doborkai erődtemplom kifosztásra ítéltetett
Az évszázados sírok között bolyongok, majd hevesebben kezd verni a szívem amikor átlépek a romos kaputorony alatt. Lenyűgöz a templom monumentális mérete és a korabeli mesterek építészeti megoldásainak egyedisége. A belső térben fogadó látvány azonban mély szomorúsággal tölt el. 1989 után, a szász lakosság kivándorlásával a doborkai erődtemplom a közöny, a fosztogatás és a vandalizmus áldozatává vált. Korábban már láttam a fényképeket a templombelsőben meghúzódó tehenekről, viszont a saját szememmel látott pusztítás mértéke letaglózó. A szószék helyén már csak összetört téglák hevernek. Az oltár helyén törmelék és por halmaza maradt.
A festett karzatot, az ablakokat, az ajtókat, a gerendákat és a teljes bútorzatot eltüzelték. A padlózatot felszedték, de még a cserepeket és a ledöntött falakból származó téglákat is ellopták. A Rieger testvérek által 1898-ban készített neogótikus orgona már csak emlék; sípjait rég beolvasztották. A régi, német nyelvű egyházi könyvek bolhapiaci portékává váltak, az ellopott harangot pedig egy ócskavasat szállító furgonban találták meg a rendőrök. Az oltárképeket egy idős szász asszony mentette meg: otthonában rejtette el őket, amíg el nem szállították Nagyszebenbe. Számos sírkövet ledöntöttek, a sírokat pedig meggyalázták az évek során.
A doborkai erődtemplom és a kudarcba fulladt mentési kísérletek
A vandálkodó tolvajokat soha nem vonták felelősségre, a doborkai evangélikus templomban okozott károk azonban visszafordíthatatlanok. Kíváncsian kutattam, milyen intézkedéseket tettek a műemlék megmentésére, és kiderült, hogy az egykori Erődtemplomok Koordinációs Irodájának beavatkozásai 2010-ben sem tudtak véget vetni a lopásoknak. 2014 nyarán a Kirchenburg Dobring projekt önkéntesei, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház, valamint a Phoenix és az Arcus szervezetek összefogtak a törmelékek eltávolítása végett. 2017-ben azonban a szentély fölötti tető és a védőfolyosó beomlott, így a sekrestye tetőszerkezete is megrongálódott.
2018 januárjában állagmegóvási projekt indult a pusztulás folyamatának lassítására, viszont 2019-ben egy újabb mentési kezdeményezést kellett feladni, hiszen ellopták az építőanyagokat. Az események sorozata tisztán megmutatta, hogy a beavatkozások nem vezethetnek tartós eredményre mindaddig, amíg nem gondoskodnak a templomegyüttes hatékony védelméről és őrzéséről. Az utóbbi évtizedekben a doborkai szászok által hátrahagyott régi házak közül sokat a roma közösség tagjai töltöttek meg újra élettel. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint ők alkotják a település lakosságának többségét; a falunak 2021-ben csaknem 700 lakosa volt.
A szegénység sújtotta vidéki valóságban egy műemlék megmentése aligha élvezhet elsőbbséget egy olyan közösség számára, amely nap mint nap a megélhetéséért küzd. Az Isten elhagyta a doborkai templomot című 2016-os riportot olvasva ráeszmélek, hogy tulajdonképpen nem Isten hagyta el a házát, hanem az emberek fordítottak hátat az elődök iránti tiszteletnek és az általuk hátrahagyott örökségnek. Ha Németországban vagy Ausztriában állna, a doborkai erődtemplom valóságos turistamágnes lenne. Romániában azonban csendben pusztul tovább. Rommá vált, amelyet a világ már nem akar észrevenni, és amelynek sorsa iránt már szinte senki sem érdeklődik.



















